2014. február 5.

Harap utca 3 alatt megnyílott a kutyatár ...

Kutyás hetünk van.

Rita síelni ment, úgyhogy az ő Molly-kutyája péntek óta megint nálunk vendégeskedik egy bő hetet. Már nagyon vártam. Szeretem, hogy itt sertepertél körülöttünk, és nagyon hiányzott már a naponta többszöri "muszáj"-séta is. Még szerencse, hogy a gazdija évente két-háromszor szívesen elutazik.

De aztán...  Szombaton útra keltünk - igen, volt ónos eső is, meg hófúvás is, meg napsütés is - és meg sem álltunk Szeged-Kiskundorozsma széléig... Na jó, megálltunk ... és meg is fordultunk... mert kicsit eltévedtünk ... de aztán siettünk, mert ott várt ránk a Tappancs tanyán Szója. Na, jó ... ő nem tudta, hogy vár ránk ... pedig Rékáék már hetek óta várták, hogy magukhoz öleljék a pici kölyküket ... és ahogy magukhoz ölelték, el is dőlt minden ... Úgy fészkelt be a karjukba a kis vacak, mintha három hónappal ezelőtt egyenesen oda született volna. Pedig nem...
Szerelemgyerek a kis drága, így (bár nem így kéne történnie) a szoptatási időszak eltelte után négy kis testvérével együtt ennek, az egyébként nagyon korrekt állatvédő alapítványnak a telepére került. Ott figyelmesen, szeretettel bánnak velük, karanténba teszik a kicsiket, és végig viszik az oltási programjukat. Egészséges, tiszta kis kutyusokat adnak ki az új gazdiknak. A hazautunkra már a nap is kisütött, a pici meg mindent jól viselt.
Azóta pedig szorgosan tanulgatja a pestikutya lét (öt és feledik emelet) csínját-binját ... icipici lépésekben persze...




Szója (ezt a nevet már Rékáék adták neki, és mintha már picit hallgatna is rá) három hónapos, kislány, gyönyörű kis kooprodukciós kutyus. Felmenői között van tacsi, foxi és beagle is. Szerintem mindegyikből a legjobbat hozta. Fekete, fehér kis mamuszokkal, mellénykével, és az ide-oda csapkodó farka végén is van egy kis "ledlámpa".
Üdv a családban!





A boldog gazdik, még a menhelyen

És... Mivel így most egymástól 10 perc sétára lakik a két kutyi, jól össze is ismertettük egymással az "unokatesókat". Háááát... Molly először teljes izgalomban volt ... No, nem a kis kölök érdekelte, hanem az, hogy Réka milyen alapon foglalkozik mással, és nem csak ővele. A kicsi érdeklődött volna, de ő nagyon pici, még az amúgy elég földszintes Mollyhoz képest is. Szóval volt dogunk, de mára,  úgy látom Molly elfogadta, hogy ez a kis izé is a családhoz tartozik, és attól még őt mindenki ugyanúgy szereti. No anyai ösztönei azért nem nagyon vannak, kb. átnéz rajta, inkább a kicsi kezdeményezi a barátkozást. 
Szóval aranyosak, jó kis kutyás hetünk van...

Szója és Molly (és Réka és Laci)

Hideg van, földszintesek a kutyák, a pici pici és rövid szőrű is (remeg mint a nyárfalevél), úgyhogy bár nem csinálunk nagy ügyet a dologból, azért egy kis kutyakabát jár mindkettőnek. Mollyét még két éve varrtam, amikor ránk tört a zimankó pont az ittlétekor (idén pedig felújítottam egy kicsit), a pirinyó Szójának pedig vasárnap gyorsan horgoltam egy jó kis meleg pulcsit. No, legközelebb majd mutatom részletesen ezeket is.

Lendületben

A pulcsi




7 megjegyzés:

  1. Édes, aranyos pici lány, jó helyre került. Nagyon klassz kis mellényt kapott! Így tuti nem fázik. Sok szerencsét a kuyalányhoz! :)

    VálaszTörlés
  2. Egy kis játékra hívtak engem és meg téged hívnálak ha van hozzá kedved! Blogomon olvashatsz róla ( Szemem Tükrében)...
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  3. What a cute little coat, and cute dog.

    VálaszTörlés
  4. REALLY cute! Visiting from Annemarie's blog!

    Sheila

    http://sheilazachariae.blogspot.com/2014/02/knit-socks-on-straight-needles-and.html

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Annyira örülök, hogy idetaláltam, főleg a kutyusok miatt :D Szeretek, imádok horgolni csak nincs olyan nagy gyakorlatom, hogy öszehozzak egy ilyen kutyakabátot. Nekem négy tacskóm van, ebből kettő rövidszörű. De főleg az egyik fázik télen, egy törpe tacsilány, Lillus a neve. Szeretnék neki horgolni valami jó meleg pulcsit/kabátkát. Elmondanád, hogy azt a kis színes kabátot hogyan késztetted? Illetve készítenél róla egy olyan fotót ami kiterített állapotban van, természetesen ha nem gond. Előre is köszönöm a segítségedet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de ,mókás most újra nézni ezeket a képeket! :) Most már a kicsi is akkora mint a "nagy", a horgolt kardigánját már rég kinőtte. Épp ma este, ahogy kezdett leszállni a köd, gondoltam rá, hogy kellene is csinálni neki egy új kabátkát. De majd megkeresem ezt a kis cuccot is, és lefotózom kiterítve, ígérem. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...